Május első hétvégéjén - Bridget Jones szavaival élve - "miniszünidőre" mentünk Imivel. Az eredeti ötletem ugyan csak az volt, hogy szimatoljunk körbe a "terepen" az osztálykirándulás előtt, de aztán Imi kitalálta, hogy foglal szállást egy éjszakára szaunával meg pezsgőfürdővel, hozzá még egy éttermi vacsora, és máris kellemesebben hangzik a program. Nem tiltakoztam nagyon. :)
Az útvonal Szombathely-Kőszeg volt, közben persze megálló Gyöngyösfaluban, mert, ugye, a kalandparkot is tesztelni kell, mielőtt rászabadítok harminc tizenévest. Sajnos, csak péntek délután tudtunk indulni, mert reggel még sorfalat álltam az osztállyal az iskolai, majd a városi ballagáson, de még így is elég volt az idő arra, hogy még aznap gyorsan körbefussunk Szombathelyen, szaunázzunk egyet a szállodában (a pezsgőfürdőből, sajnos, kiszorultunk, mert egy család elfoglalta az egész medencét), majd vacsizzunk egy jót. Igaz, a személyzet kicsit mufurc volt (főleg az étteremben, ahonnan zárás előtt háromnegyed órával megpróbáltak kiutálni egy vacsorázni betérő társaságot), de magával a szállással nem volt semmi gond. Miniszünidőhöz ideális.
Szombat délelőtt a kalandparkban indítottunk. Azt hittem, a jegy áráért csak egyszer mászhat az ember (tudomásom szerint máshol így működik a dolog), de kellemesen csalódtam, mert Gyöngyösfaluban egy teljes napra fizet be az ember, és annyit mászik, amennyit nem szégyell. Illetve, amennyit bír, mert én pl. a második pálya után feladtam.
Felnőtteknek ugyanis négy, különböző nehézségű pályát építettek ki (előtte persze kötelező végigcsinálni egy pár elemből álló gyakorlópályát), amik közül az első még kifejezetten élvezetes, a második már kicsit fárasztó, időnként "minek jöttem én ide fel?" érzéssel, a harmadikat és a negyediket pedig már nem is mertem kipróbálni. Mondjuk, halvány képet alkothattam a piros és a fekete pálya nehézségi fokáról akkor, amikor a kéken cidrizve időnként azt láttam, hogy a nehezebb pályák ugyanazokon a fákon (meg persze főleg köztük) futnak, mint az, amin mi vagyunk, csak még plusz néhány méterrel a fejünk felett.
Viszont két pálya is bőven elég volt ahhoz, hogy jól megéhezzünk, mire Kőszegre értünk, úgyhogy első utunk a "réteses" éttrembe vezetett. Igaz, kedvezményt nem kaptunk (pedig a helyet pont úgy hívják, mint Imi autóját), kedves kiszolgálást viszont igen, így a lehető legkellemesebb módon tettünk pontot a kétnapos kirándulás végére. Folyt. köv. (remélem, hamarosan!) :)
