A fenti mondatot (és azt azt követő, mintegy kötelező koreográfiai elemként megjelenő sóhajt) már jó néhányszor hallottam életemben, de a megjelenési gyakorisága mintha megsokszorozódott volna az utóbbi két hónapban, amikor is a fülemből kilógó kisebb-nagyobb vattapamacsok láttán feltörő felebaráti érdeklődésre reagálva elmeséltem az éppen esedékes fülészeti tortúrámat. A dolgot leegyszerűsítendő (hátha így elejét veszem a további kérdezősködésnek), illetve nem utolsósorban azért, hogy jól kimorogjam magam végre (ld. ius murmurandi) álljon hát itt a teljes történet - egyelőre még magam sem tudom, hogy okulásul, vagy inkább elrettentésül.
Szóval, hogy a kályhától induljak, zsenge életem harminckettedik nyarán a jobb fülem úgy döntött, kipróbálja, milyen is az a nyári szünetet jól tönkrevágó, fájós-kellemetlen fülgyulladás. (Megjegyzem, emlékeim szerint ez volt az első alkalom, hogy így kiszúrt velem, tehát akár hálás is lehetnék a nyugodt gyermekkorért...) Az okát, persze, nem tudtam, mivel nyáron annyi "rossz" hatás éri az embert (úgy mint egész napos strandolás a tengernél / Balatonnál, letekert ablakú autóval utazgatás, napközbeni hideg zuhany, szinte korlátlan jégkrémfogyasztás dobozból, stb.), hogy utólag már nehéz megállapítani, mi is okozta a gubancot. A lényeg viszont az volt, hogy augusztus második felére már a többször alkalmazott fülcseppentő sem tudta megszüntetni a feszülést és a fájdalmat a fülemben, így hát kértem időpontot a fülészetre.
Másnap, amíg a soromra vártam, és érdeklődve néztem, hogy hogy jönnek ki egymás után a bevattázott fülű emberek a rendelőből, már sejtettem, hogy pár percen belül én is a futószalagra kerülők. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy a köztes időben mi mindent fognak "kibányászni" a fülemből.
Azt, ugyebár, mindenki tudja, hogy a fülünk fülzsírt termel. Meg, hogy ez - optimális esetben - magától kiürül. Csakhogy időnként (egyébként meglepő, hogy milyen sokaknál fordul ez elő) a zsír nem jön ki, hanem (a fene tudja, miért) bent marad és jól felhalmozódik. Bleee! Na, és akkor van az, hogy ezt a dugót csak a doki tudja kiszedni. Fülpucolózás tilos, mert az ember azzal inkább csak visszatunkolja az egészet a hallójáratába. De nem csak a fülpucoló lehet az oka, hiszen én pl. évek óta nem használom (pont azért, mert már hallottam, hogy inkább árt, mint használ), oszt' mégis lett dugó. :( Megjegyzem, szerintem a doki nem hitte el, hogy nem használok pucolót, mert úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Na, mindegy, másnap visszamentem csíkcserére, majd utamra bocsátottak azzal, hogy most már minden rendben lesz - de ha mégsem, menjek vissza a következő héten.
Naná, hogy mentem. Pár nap múlva ugyanis elkezdett ropogni a fülem, és úgy éreztem, megint romlik a hallásom. Csakhogy - a magyar egészségügynek hála - egy másik fülész kezei közé kerültem, aki azt mondta, biztos van egy kis gyulladás a hallójáratomban, csak csöpögtessem Otipax-szal, aztán majd jól elmúlik, nem kell aggódni. És, hát, ugye, mit is tesz ilyenkor a naiv, és orvosilag nem annyira képzett beteg? Hazamegy, oszt' csepegtet. Aztán a következő héten, amikor megint jelentkeznek a tünetek, újfent csepegtet, aztán egy héttel később megint, a rákövetkező héten megint, és így tovább... egészen addig, amíg egy idő után már egyáltalán nem használ az Otipax, a világot pedig (legalábbis ami a jobb oldalát illeti) a páciens kezdi úgy érzékelni, mintha folyamatosan egy medence alján csücsülne, és onnan próbálná követni az eseményeket. Nem valami vidám...
Az ekkor esedékes cérnaszakadásnál aztán megint telefon az SZTK-ba, időpont, fülészet... és egy harmadik orvos. :( A diagnózis pedig (itt már komolyan szégyelltem magam): gomba. Fülgomba! (A tesóm csak röhögött, hogy az egy ehető gombafaj, de valahogy nem dobott fel ezzel az információval.) Mert hogy a gyakori csepegtetéstől felázott a hallójáratom meg a dobhártyám, és ezen a kellemesen meleg, nedves helyen elszaporodtak a gombák. Blee-blee-bleeeee!
Újabb tisztítás, gombaölős csík, majd annak a lelkemre kötése, hogy két nappal később újra jelenjek meg a fülészeten, addig ne vegyem ki a gézcsíkot, és vigyázzak, nehogy víz érje. OK. Felvillanó reménysugár.
...de csak két nappal későbbig, amikor jön az újabb mélyrepülés. A rendelőben kettes számú (alias "cseppentős") dokinéni, fél órás várakoztatás után (miközben bentről heves libazsúr hangok szűrődtek ki az ajtón) az előző (jelzem: egyetlen) leletemre vetett futó pillantás, aztán vizsgálat. Első lépésben letolás, hogy miért van még a a gézcsík a fülemben, majd az "előző doktornő azt mondta" című magyarázatom hallatán lesajnáló pillantás mind a doki, mind az asszisztencia részéről, mondván, hogy olyan nincs, és én bizonyára félreértettem valamit, aztán gyors fülporszívózás, majd újabb gézcsík (ki tudja, milyen hatóanyaggal), és a szentencia: hétfőn menjek vissza, addig pedig csepegtessek. Próbálok protestálni, hogy, ugye, a gomba, meg a nedvesség, de dokinéni megnyugtat, hogy majd hétfőn kipucolnak, és akkor nem lesz gomba. Köszi... (Ja, egyébként hétfőn délután három felé már nem lesz jó, de ha az utolsó órám után azonnal átrohanok majd a kórházba, mondjuk, legkésőbb kettőig, akkor behívnak majd, úgyhogy ne is kérjek aznapra sorszámot, mert megoldják így, rendelés után. Kifelé menet újra megnézem az ajtóra kifüggesztett rendelési időt, hogy akkor most tényleg én vagyok-e a hülye, de papíron háromig rendelnek hétfőn.)
A hétvégém súlyos dilemmában telt a "Cseppentsek, avagy ne?" jegyében. Mert, ugye, bármelyik dokit kifoghatom hétfőn, és akkor így is, úgy is le leszek tolva, ha épp ellenfázisba kerülök a beosztásukkal... Szóval, végül megvártam a hétfő estét, és elslattyogtam a fülészeti magánrendelésre.
Ott egyes számú dokinéni fogadott, aki - a dolog privát jellegéből fakadóan - kellően kedvesen bánt velem és végighallgatott, majd megvizsgálta a fülemet, megállapította, hogy ez tényleg csúnya gombás fertőzés (de állítólag kikezelhető), kimosta bórvízzel, tett bele gombaölős csíkot, majd visszahívott mára - a kórházba. Zárásként még kért hatezer forintot. Hja, kérem, aki magánrendelésre jár...!
Ma voltam a kórházban. Mosás, csíkcsere, újabb tali jövő hétfőre előjegyezve. Addig csepegtetés Canesten oldattal. Juhé.
Azért most már reménykedem. Persze, örülni majd csak akkor fogok, ha a gyógyulásom kikiáltása után legalább két hétig nem kezd majd ropogni, dugulni és feszülni a fülem. Mert, őszintén szólva, titokban még mindig azt gondolom, hogy ennek az egész trutyifelhalmozódásnak az okát kellene megkeresni és kikezelni... de hát, ugye, nem én vagyok a szakember. Ezt pusztán a józan paraszti ész mondatja velem... ami mellesleg azt is súgja, egyre hangosabb kétkedéssel, hogy alapvetően mi a francnak is fizetem a TB-t, ha a magán fogorvos és nőgyógyász után most már a fülészetért is privátban kell fizetnem.
?
Szóval, hogy a kályhától induljak, zsenge életem harminckettedik nyarán a jobb fülem úgy döntött, kipróbálja, milyen is az a nyári szünetet jól tönkrevágó, fájós-kellemetlen fülgyulladás. (Megjegyzem, emlékeim szerint ez volt az első alkalom, hogy így kiszúrt velem, tehát akár hálás is lehetnék a nyugodt gyermekkorért...) Az okát, persze, nem tudtam, mivel nyáron annyi "rossz" hatás éri az embert (úgy mint egész napos strandolás a tengernél / Balatonnál, letekert ablakú autóval utazgatás, napközbeni hideg zuhany, szinte korlátlan jégkrémfogyasztás dobozból, stb.), hogy utólag már nehéz megállapítani, mi is okozta a gubancot. A lényeg viszont az volt, hogy augusztus második felére már a többször alkalmazott fülcseppentő sem tudta megszüntetni a feszülést és a fájdalmat a fülemben, így hát kértem időpontot a fülészetre.
Másnap, amíg a soromra vártam, és érdeklődve néztem, hogy hogy jönnek ki egymás után a bevattázott fülű emberek a rendelőből, már sejtettem, hogy pár percen belül én is a futószalagra kerülők. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy a köztes időben mi mindent fognak "kibányászni" a fülemből.
Azt, ugyebár, mindenki tudja, hogy a fülünk fülzsírt termel. Meg, hogy ez - optimális esetben - magától kiürül. Csakhogy időnként (egyébként meglepő, hogy milyen sokaknál fordul ez elő) a zsír nem jön ki, hanem (a fene tudja, miért) bent marad és jól felhalmozódik. Bleee! Na, és akkor van az, hogy ezt a dugót csak a doki tudja kiszedni. Fülpucolózás tilos, mert az ember azzal inkább csak visszatunkolja az egészet a hallójáratába. De nem csak a fülpucoló lehet az oka, hiszen én pl. évek óta nem használom (pont azért, mert már hallottam, hogy inkább árt, mint használ), oszt' mégis lett dugó. :( Megjegyzem, szerintem a doki nem hitte el, hogy nem használok pucolót, mert úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Na, mindegy, másnap visszamentem csíkcserére, majd utamra bocsátottak azzal, hogy most már minden rendben lesz - de ha mégsem, menjek vissza a következő héten.
Naná, hogy mentem. Pár nap múlva ugyanis elkezdett ropogni a fülem, és úgy éreztem, megint romlik a hallásom. Csakhogy - a magyar egészségügynek hála - egy másik fülész kezei közé kerültem, aki azt mondta, biztos van egy kis gyulladás a hallójáratomban, csak csöpögtessem Otipax-szal, aztán majd jól elmúlik, nem kell aggódni. És, hát, ugye, mit is tesz ilyenkor a naiv, és orvosilag nem annyira képzett beteg? Hazamegy, oszt' csepegtet. Aztán a következő héten, amikor megint jelentkeznek a tünetek, újfent csepegtet, aztán egy héttel később megint, a rákövetkező héten megint, és így tovább... egészen addig, amíg egy idő után már egyáltalán nem használ az Otipax, a világot pedig (legalábbis ami a jobb oldalát illeti) a páciens kezdi úgy érzékelni, mintha folyamatosan egy medence alján csücsülne, és onnan próbálná követni az eseményeket. Nem valami vidám...
Az ekkor esedékes cérnaszakadásnál aztán megint telefon az SZTK-ba, időpont, fülészet... és egy harmadik orvos. :( A diagnózis pedig (itt már komolyan szégyelltem magam): gomba. Fülgomba! (A tesóm csak röhögött, hogy az egy ehető gombafaj, de valahogy nem dobott fel ezzel az információval.) Mert hogy a gyakori csepegtetéstől felázott a hallójáratom meg a dobhártyám, és ezen a kellemesen meleg, nedves helyen elszaporodtak a gombák. Blee-blee-bleeeee!
Újabb tisztítás, gombaölős csík, majd annak a lelkemre kötése, hogy két nappal később újra jelenjek meg a fülészeten, addig ne vegyem ki a gézcsíkot, és vigyázzak, nehogy víz érje. OK. Felvillanó reménysugár.
...de csak két nappal későbbig, amikor jön az újabb mélyrepülés. A rendelőben kettes számú (alias "cseppentős") dokinéni, fél órás várakoztatás után (miközben bentről heves libazsúr hangok szűrődtek ki az ajtón) az előző (jelzem: egyetlen) leletemre vetett futó pillantás, aztán vizsgálat. Első lépésben letolás, hogy miért van még a a gézcsík a fülemben, majd az "előző doktornő azt mondta" című magyarázatom hallatán lesajnáló pillantás mind a doki, mind az asszisztencia részéről, mondván, hogy olyan nincs, és én bizonyára félreértettem valamit, aztán gyors fülporszívózás, majd újabb gézcsík (ki tudja, milyen hatóanyaggal), és a szentencia: hétfőn menjek vissza, addig pedig csepegtessek. Próbálok protestálni, hogy, ugye, a gomba, meg a nedvesség, de dokinéni megnyugtat, hogy majd hétfőn kipucolnak, és akkor nem lesz gomba. Köszi... (Ja, egyébként hétfőn délután három felé már nem lesz jó, de ha az utolsó órám után azonnal átrohanok majd a kórházba, mondjuk, legkésőbb kettőig, akkor behívnak majd, úgyhogy ne is kérjek aznapra sorszámot, mert megoldják így, rendelés után. Kifelé menet újra megnézem az ajtóra kifüggesztett rendelési időt, hogy akkor most tényleg én vagyok-e a hülye, de papíron háromig rendelnek hétfőn.)
A hétvégém súlyos dilemmában telt a "Cseppentsek, avagy ne?" jegyében. Mert, ugye, bármelyik dokit kifoghatom hétfőn, és akkor így is, úgy is le leszek tolva, ha épp ellenfázisba kerülök a beosztásukkal... Szóval, végül megvártam a hétfő estét, és elslattyogtam a fülészeti magánrendelésre.
Ott egyes számú dokinéni fogadott, aki - a dolog privát jellegéből fakadóan - kellően kedvesen bánt velem és végighallgatott, majd megvizsgálta a fülemet, megállapította, hogy ez tényleg csúnya gombás fertőzés (de állítólag kikezelhető), kimosta bórvízzel, tett bele gombaölős csíkot, majd visszahívott mára - a kórházba. Zárásként még kért hatezer forintot. Hja, kérem, aki magánrendelésre jár...!
Ma voltam a kórházban. Mosás, csíkcsere, újabb tali jövő hétfőre előjegyezve. Addig csepegtetés Canesten oldattal. Juhé.
Azért most már reménykedem. Persze, örülni majd csak akkor fogok, ha a gyógyulásom kikiáltása után legalább két hétig nem kezd majd ropogni, dugulni és feszülni a fülem. Mert, őszintén szólva, titokban még mindig azt gondolom, hogy ennek az egész trutyifelhalmozódásnak az okát kellene megkeresni és kikezelni... de hát, ugye, nem én vagyok a szakember. Ezt pusztán a józan paraszti ész mondatja velem... ami mellesleg azt is súgja, egyre hangosabb kétkedéssel, hogy alapvetően mi a francnak is fizetem a TB-t, ha a magán fogorvos és nőgyógyász után most már a fülészetért is privátban kell fizetnem.
?
