...zik-zik-zik

Hatalmas brekegésre ébredtem ma reggel. A telefonom volt. Anita hívott, mert tegnap kerestem, csak aztán elfelejtettem újra hívni. A végén még neki lett lelkifurdalása, hogy felébresztett, pedig az ember lánya ne fetrengjen vasárnap még negyed tízkor is az ágyban. Ahogy elhúztam a függönyt, láttam, hogy a tegnapi fehérség csak vastagodott odakint, és az utánpótlás szakadatlanul szállingózott (ó, micsoda alliteráció!) az égből. Nem sokkal később anyu telefonált, hogy náluk szakad a hó, és – a változatosság kedvéért – nem győz lapátolni. Úgy döntöttem, még egy darabig fontolgatom, hogy kidugjam-e az orrom a lakásból.

Normális ember, persze, ilyenkor szánkózni megy, de Anita reggeli beszámolója szerint a környék egyetlen, dombnak mondható kiemelkedését úgy megszállták a városlakók szombat délután, hogy szinte életveszélyes volt a tömegbe vegyülni, így ez a program már nem vonzott annyira. Arról nem is beszélve, hogy a szánkóm (nem is értem, miért… talán mert ott kéznél vannak a hegyek) anyunál van a garázspadláson.

Úgy döntöttem, ezt a vasárnap délelőttöt is kis lakásom rendbetételének szentelem. Na, nem mintha annyira tisztaságmániás lennék, de hétközben általában nincs időm ilyesmire, és (ha minden jól megy) a következő két hétvégét nem töltöm itthon. Azért a négyhetes kosz már az én ingerküszöbömet is meghaladná… a háromhetest meg majd meglátjuk, hogy viselem. Esteleg mégis beiktatok valami kis délutáni takarítást egyszer.

Házimunkás nap lévén, ma a főzés sem maradhatott el. Sült zöldségeket csináltam, mert ez egyszerű és finom kaja, és nem csak köretként, de főételként is kiváló. Sajnos elfelejtettem cukkinit venni (nem is tudom, kapható-e egyáltalán ilyenkor), így a színek összhatása nem volt annyira harmonikus, viszont cserébe elmondhattam, hogy a sót, borsot és olivaoljat kivéve minden hozzávaló permet- és vegyszermentes termesztésből (=anyu kertjéből) származott. Újításként kipróbáltam, hogy zellert is kockázok a szokásos répa-fehérrépa-krumpi-hagyma keverékbe, ráadásul szórtam közé pár gerezd fokhagymát is. Mindkét zöldség kiváló választásnak bizonyult; szerintem isteni jó ebédet ettem. :)

Délutánra, mire átverekedtem magam egy egész osztálynyi témazáró kijavításán, elállt a havazás, ezért úgy döntöttem, megérdemlek egy kis sétát odakint. A közeli lovardához indultam, hátha akad „valaki” simogatnivaló, de ebben a hidegben nem volt kint egy ló sem. Ezt, mondjuk, abszolút megértem, pláne, hogy közben olvadósra váltott az idő, és a kicsit latyakossá váló hó csúszott is rendesen. Talán a melegedés volt az oka annak is, hogy a lovarda közelében álló hóember már csak fél karral integetett.

Hazaérve leküzdhetetlen sütiehetnék lett úrrá rajtam, ezért gyorsan nekiálltam, hogy megsüssem a nagymamámféle díjnyertes barna sütit. (Mató barátnőm mint a megváltót fogadott anno, amikor megosztottam vele a receptet, ugyanis ez az a süti, amit még a lányai is képesek – és hajlandók – elkészíteni, így azóta rendszeresen van náluk édesség. Állítása szerint már többféle variációt kipróbáltak /pl. kakaó nélkül, dióval, mazsolával/, de a lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen.) Pechemre eszembe jutott, hogy van egy kuglófformám, ezért úgy döntöttem, kétszínű kuglófként sütöm meg a tésztát. Azt, sajnos (az idő sok mindent megszépít) már elfelejtettem, hogy ebben a formában nekem még soha de soha nem sikerült normális kuglófot sütnöm. (Ha van valakinek használható tippje a jénai kuglófformák kezelését illetően, örömmel venném a segítséget.) Eddig a legtöbb, amit elértem, az a tetején szenesedő, belül pedig még folyós tészta, amit egy huszáros vágással mindig áthelyeztem a mikrosütőbe, hogy a belseje is megsülhessen. Hát, nem az a tipikus, nagyiféle süti…

Azért a mai kuglófom (talán a légkeveréses sütőnek hála) végül is átsült. Kívülről ugyan kicsit sötétebb lett az ideálisnál, de azért finom. („Kicsit sárga, kicsit savanyú, de azért a mienk…”) Ma este kétfogásos vacsit eszem. :)